#kiemelt beruházás








Hat és félmilliárdot költenek a Várkert Bazár felújítására
 

Hat és félmilliárdot költenek a Várkert Bazár felújítására

Jóváhagyta a kormány a Várkert Bazár rehabilitációjának támogatását: a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás 6,5 milliárd forintot kaphat. A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szerint a Várkert Bazár felújításával és hasznosításával a főváros turizmusában meghatározó, nemzetközi viszonylatban is jelentős, valamint önállóan is egyedi vonzerőt jelentő turisztikai termék fejlesztésére nyílik lehetőség.

MTI MTI

Kiemelt beruházás lett a Vár fejlesztése
 

Kiemelt beruházás lett a Vár fejlesztése

Kiemelt projektnek minősítette a budai Vár és környékének közlekedésfejlesztését, és csaknem duplájára emelte annak támogatását a kormány; a vonatkozó határozat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.

MTI MTI


Rövidebb lehet az ügyintézés a kiemelt beruházásoknál
 

Rövidebb lehet az ügyintézés a kiemelt beruházásoknál

Rövidülhetnek a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások ügyintézési határidői. Az országgyűlési képviselők 228 igen szavazattal, és 80 nem ellenében fogadták el kedden az erről szóló kormányzati törvényjavaslatokat, amelyek a kihirdetésüket követő tizenötödik napon lépnek hatályba.

MTI MTI


Háry Jánossal nyitna újra az Erkel Színház
 

Háry Jánossal nyitna újra az Erkel Színház

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások közé sorolta keddi rendeletében a kormány a budapesti Erkel Színház "előadás tartására alkalmas állapotra történő" felújítását.

MTI MTI

Kiemelt beruházás lett az ócsai projekt
 

Kiemelt beruházás lett az ócsai projekt

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította rendeletével a kormány a szociális családiház-építési program keretében Ócsa területén megvalósuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.

MTI MTI


Megszűnt az Álomsziget kiemelt jellege
 

Megszűnt az Álomsziget kiemelt jellege

Szerdától már nem kiemelt beruházás az óbudai Hajógyári szigetre tervezett Álomsziget ingatlankomplexum – az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. A döntést az ingatlanfejlesztő indokolatlannak tartja.

MTI MTI



Az LMP fellép a kiemelt beruházások ellen
 

Az LMP fellép a kiemelt beruházások ellen

Törölné a jogrendből a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokra vonatkozó törvényt az LMP-s Schiffer András és Jávor Benedek, aki erre vonatkozó törvényjavaslatát hétfőn nyújtotta be az Országgyűlésnek.

MTI MTI